Cím: Bűn-e a szerelem?
Szerző: Anne Winchester
Béta: Deana Winchester
Fandom: saját fandom
Műfaj: angst
Korhatár/Figyelmeztetések: hát... R
Megjegyzés:
![[info]](http://l-stat.livejournal.com/img/userinfo.gif)
j2greendreams kérésére, és az ő, hogy is mondjam, utasításai alapján készült fic. Középkorban kell játszódnia, és szex nem lehet benne, de még csak csók sem.
Agustín Felipe Lopéz Hernandez vagyok. Az Úr 1562. évében születtem Spanyolhon egy nevesincs kis falucskájában. Zsenge gyermekkoromban Ávila városába költöztünk a könnyebb megélhetés miatt a családdal. Ugyanis a szüleimnek rajtam kívül még volt három leánya is. Mivel apám egyedül nem volt képes ellátni a népes famíliát, ezért én is munkába álltam, mindössze tíz évesen. Fazekas inas lettem a város céhvezetőjénél. Tulajdonképpen ettől a pillanattól kezdve Alberto úrhoz tartoztam. Nála laktam, nála ettem, nővéreimet és édesanyámat csak ritkán láthattam emiatt.
Már pelyhedzett a szakállam, amikor a városban tombolni kezdett a pestis. Hatalmas pusztítást végzett a városban. Mi, akik Alberto úrnál laktunk, egészségesek maradtunk. Talán azért, mert kőházban éltünk, nem pedig földpadlós, lyukas tetejű viskóban, mint amilyenben apámék. Őket el is érte a vész, és nővéreimmel kezdve lassan mindannyian elvesztek. Még ma is emlékszem a szagra, és a füstölgő máglyára, amin elégették a holttesteket a város szélén. Köztük volt a családom is
.
Évekbe tellett, mire a város lakói feleszméltek a tragédiából, de lassacskán újra beindult az élet, és mi fazekasok is egyre több munkát kaptunk ismét. De addigra Alberto úr igencsak megöregedett, ezért én és egy Manuel nevű ifjú, aki Alberto úr egyetlen életben maradt gyermeke volt, vettük át a műhelyben a szerepét. Mi voltunk a legidősebbek, és legerősebbek, ezért a többiek nem ágáltak, hogy azután mi adtuk az utasításokat nekik, engedelmesen szót fogadtak. De ez talán azért is volt, mert egyébként is Manuel örökölte volna. Persze a céhes tanácsokra még a hajlott korú Alberto úr járt el, és a döntéshozásokban is ő vállalt szerepet, de valójában, a lényegi munkát már mi vezettük a fiával.
Alberto úr felesége, Cruz asszony egy idő után feleséget kezdett fiának és nekem is keresni. Egyikünk sem örült a hírnek, mert mindketten a szerelmet kerestük, amit már meg is találtunk. Igaz, nem a környékbeli hajadonok keblén. Nem, mi hibát követtünk el. Tudtuk akkor is, és tudom most is, hogy az Úr akarata ellen cselekedtünk, és azt is tudtuk, hogy Szodomát is pontosan azért a bűnért pusztította el Istenünk, amit mi is elkövettünk. Manuel és én egymásban találtuk meg a szerelmet, és talán emiatt ment olyan jól a munka is
.Alberto úr 1597-ben távozott el közülünk. Ezután hivatalosan is Manuel lett a műhely vezetője, de a céh élére már másik mestert választottak, hiszen ő még túl ifjú volt a feladathoz. Közösen két év alatt még jobban felvirágoztattuk a műhelyünket, és egyre kevésbé titkoltuk a segédek és a munkások előtt szerelmünket.
De az 1600-as év, az új évszázad szerencsétlenséget hozott a fejünkre. Ávila városában megjelent az Inkvizíció. Az emberek sorra adták fel ellenségeiket, vagy akár társaikat is boszorkányság vádjával. De másokat is, akiket eretneknek tartottak. A félelem lett úrrá rajtunk, tudtuk, hogy idővel minket is utolér a végzet. Vagy egy másik műhely vezetője fog boszorkánysággal megvádolni minket, vagy pedig a szodómia miatt ad fel minket egy segédünk, az ezüstpénzek csilingeléséért. Sajnos a második igazolódott be.
A siesta alatt törtek ránk az inkvizítorok, és kihurcoltak minket a piactérre. Addigra már mindkettőnk kezeit összekötözték, hogy ne tudjunk megszökni. Kidobolták bűneinket, majd két napra a főtéren felállított kalodába zártak minket. Nem tréfálok, ha azt mondom, hogy az a halálnál is rosszabb volt. A nép rohadt gyümölcsökkel dobált minket, leköpködtek, volt aki ütött is minket. De mégsem ez volt a legrosszabb. Augusztus volt, hőség, és senki sem oltotta szomjúságunkat. Így tehát végig kellett néznem, ahogy ezalatt a két nap alatt Manuel hőgutát kap, először elkezd félrebeszélni, ami miatt a boszorkányságot rábizonyították, majd végül szomjan hal.
Mikor kiengedtek a kalodából, kitéptem magam a katonák karjából, de mivel én is le voltam már gyengülve, mielőtt megérinthettem volna halott szerelmemet, összerogytam, és elájultam. Már itt tértem magamhoz, a tömlöc hideg kőfalai között.
Most pedig hallom a lépteket. Hallom, ahogy közeledik a főinkvizítor a cellám felé. Tudom, hogy most már vége ennek. Még örülök is neki, úgysem lennék képes tovább élni így. Az emberek már mind tudják, hogy férfivel háltam, és ez nagyobb bűn, mint a mágia. De Manuel szenvedő arcának képével sem lennék képes nyugovóra térni többé.
És valóban értem jöttek. Kezeimet ismét a hátam mögé kötözik, és kilöknek a tömlöcből. Felbukok, mert a lábaim még mindig nem engedelmeskednek. Nem baj, már úgysem sajognak túl sokáig. Egy erős kar felránt a földről, és taszít rajtam egyet. Hamarosan kiérünk a börtönből, ami előtt, a téren már felállították a máglyát. De ezt csak sokára látom meg, mert eddig a sötét zárkában voltam, és emiatt a fény még nagyon bántja a szememet. A helyet, ahol halálomat fogom lelni, már csak akkor pillantom meg teljes valójában, amikor közvetlenül előtte állok.
Most kezdek félni. Nem a haláltól, az nem rémiszt meg. Kevés fájdalmat éreztem eddigi életem folyamán. Néha rácsaptam a kezemre kalapáccsal, vagy a rászáradt agyag bőrömmel együtt szakadt le kezemről, de a tűzhalál félelemmel tölt el. Már nem csak az éhségtől és szomjúságtól remeg a lábam, amikor felállok az emelvényre. Rettegéstől remegő karomat alig tudják a póznához kötözni. Végül sikerül nekik, és ekkor közelít egy csuklyás alak felém kezében lángoló fáklyával. Ő az én személyes kaszásom, aki hozzásegít kínhalálomhoz.
Az érsek latinul olvas fel a Bibliából, gondolom pont Lót és Ábrahám történetét, valamint hogy az Úr hogyan zúdított tűzesőt Szodoma városára. Ezért pusztítanak el engem is tűzzel. Miközben a díszesruhás olvas, a csuklyás meggyújtja alattam a máglyát. Először csak meleget érzek, aztán a lángok lábujjaimat csiklandozzák.Utoljára azt látom, ahogy fájdalmas üvöltésem elriassza az embereket a főtérről.
- Milyen álszent népség vagytok! - kiáltom, majd lehunyom a szemem, és magával ragad a halál.
jihííí
sick
sleepy
high
gloomy
cold
